Munkások '56. Évkönyv XXII.

Budapest, 1956-os Intézet Alapítvány, 2016–2017
Szerkesztő: Rainer M. János, Valuch Tibor
Országos Széchényi Könyvtár–1956-os Intézet Alapítvány, 2017, 259 p., 3900 Ft.
A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.

TARTALOM

Szerkesztői előszó

KÖZELÍTÉSEK

Varga László
Munkás – munkásság – munkástanácsok, történelmi távlatban

Valuch Tibor
Munkáslét Magyarországon. A második világháborútól az 1960-as évek végéig

A FORRADALOM ÉS KÖZVETLEN KÖVETKEZMÉNYEI

Papp Andrea
A munka és a mindennapok világa Rudabányán az 1950-es években – Egy műszaki ellenőr visszaemlékezésének tükrében

Bódy Zsombor
Az 1956-os forradalom és következményei az Ikarus gyárban. Kontinuitás és diszkontinuitás

Nagy Péter
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei és emlékezete Ózdon

Kiss András
A Csepel Autógyár 1956-ban és a forradalom után

Rainer M. János
A „horthysta” és a munkástanács – századosok 1956-ban

MUNKÁSOK ÉS A MUNKÁS-ÖNIGAZGATÁS KÍSÉRTETE – 1956 UTÁN

Bartha Eszter
A munkások és a hatalom 1956 után

Alabán Péter
Emlékező mozaikok – a munka világa a Kádár-korszak vidéki Magyarországán

Somlai Katalin
Egy elfogadva elvetett eszmény? A munkásönkormányzatiság kérdése a gazdasági mechanizmus
reformjának előkészületeiben, 1965–1966

Szegő Iván Miklós
Munkástanácsok és 1989. A munkavállalói tulajdon és a tranzakciós költségek összefüggései

Előszó

Az 1956-os Intézet Alapítvány és az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézete és Doktori Iskolája (a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya) az International Students of History Association, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Szociológiai Intézete közreműködésével 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás címmel multidiszciplináris jelenkortörténeti konferenciát szervezett Egerben, 2016. szeptember 8–10-én. Abból indultunk ki, hogy az 1956-os forradalom a XX. századi magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye, amely világosan jelezte a szovjet típusú rendszerek válságát. 1956 októbere után már nemigen lehetett azt gondolni a szocializmusról, mint előtte. Ezzel párhuzamosan átalakultak a szocialista diktatúrákhoz való hétköznapi viszonyulás módjai is. A magyar 1956 nem elszigetelt esemény: része egy hosszabb, Sztálin halálával kezdődő és még évekig tartó nemzetközi folyamatnak.
A konferencia előadói ebből a szempontból kívánták újragondolni 1956 magyarországi történetét. Lehetséges-e a nem kapitalista társadalmi fejlődés azután, hogy a klasszikus bolsevik program hitelét vesztette? Demokratizálható-e a szocializmus és felszámolhatóak-e a kapitalizmus egyenlőtlenségei? Milyen új alkalmazkodási módokat váltottak ki a hétköznapi életben az új működési mechanizmusok? Szellemi hatásoktól a lokális környezetig, a szociológiai vagy társadalomfilozófiai elemzésektől a hétköznapi stratégiákig minden érdekelheti a résztvevőket. Mindez a rivalizáló emlékezeti kánonokban – és azokon túl.

A szervezők 2016 elején felhívást bocsátottak ki. Ez a rövid szöveg csak a konferencia tartalmi elképzeléseit vázolta, mintegy javaslatként. Közös és szabad gondolkodásra hívta a jelenkortörténeti kutatás és a társadalomtudományok hazai műhelyeit, fiatal és nem fiatal kutatóit, a történettudomány és más tudományágak képviselőit. A konferenciára tervezetekkel, három-négy előadást és vitát tartalmazó „panelek” elképzeléseivel, illetve egyéni előadások vázlataival lehetett jelentkezni. Más előfeltételt nem támasztottunk, a protokolláris, személyre szóló meghívásokat mellőztük.
A visszhang a szervezőket is meglepte. A konferenciára 258-an jelentkeztek előadóként vagy felkért vitaindítóként. Jelentős részük doktori iskolai vagy éppen egyetemi hallgató, illetve fiatal kutató volt. A legnépesebb jelentkező csoport a mai magyar történet- és társadalomtudomány fiatal és középnemzedékét képviselte. Az intézményi háttér rendkívül változatosnak bizonyult: valamennyi magyarországi egyetemi történeti tanszék, különféle kutatóintézetek és -helyek, levéltárak, könyvtárak stb. munkatársai jelentkeztek Bár a konferencia hazai fórumként szerveződött és magyar nyelven folyt, legalább két tucatnyi Magyarországon kívüli előadó is szerepelt, a szomszédos országokból éppúgy, mint a tengerentúlról.
A jelentkezőket szorosan vett tematikai vagy módszertani szempontból semmi sem korlátozta. Úgy közelítették meg tárgyukat, ahogyan akarták. Túlnyomó részük kész tematikus panelterveket adott be (három-négy előadó, felkért vitaindító és levezető elnök). Így előzetesen kirajzolódott egy az 1956 iránti érdeklődést és a róla szóló szakmai diskurzust ábrázoló sajátos térkép, rajta az érdeklődés centrumaival. Ezek egyike – ugyancsak némileg meglepő módon – a magyar munkásság 1956-os szerepvállalása, illetve helyzete volt, a forradalom előtt és után. A szeptember 8-i nyitó plenáris ülést követően három napon át párhuzamosan nyolc helyszínen, 63 szekcióban folyt a munka. Ebből féltucat panel csaknem húsz előadása szólt a munkásságról.  Itt és ekkor született meg a jelen kötet gondolata. A kétszáznál több előadás kiadására gondolni sem lehetett – de egy tematikai csomópont legjobb előadásait közölni nagyon is értelmesnek tűnt.

A munkásság forradalmi szerepe mindig is foglalkoztatta az 1956-ot akár csak részben társadalomtörténeti látószögből szemlélő elemzőket. Az úttörő szerepét Paul Kecskemeti játszotta, akinek 1961-ben az Egyesült Államokban megjelent monográfiája, A váratlan forradalom a magyar társadalom különböző rétegeinek és csoportjainak sajátos sérelmeiből és összeadódó feszültségeiből indult ki.  Az értelmiség mellett különösen nagy figyelmet szentelt – a forradalom irodalmában elsőként – a munkásságnak, s nagyban épített a magyar emigránsokkal készített oral history interjúkra és kérdőívekre, elsősorban a Columbia University Research Program on Hungary anyagaira.  A totalitarizmus fő teoretikusai, így például Hannah Arendt is úgy vélte, 1956 azt bizonyítja, hogy a szovjet totális rendszer keretei között is lehetséges értelmes, spontán tömegmozgalom a szabadságért. Arendt 1956-ot egy olyan, elveszett hagyomány folytatásának látta, amely az észak-amerikai angol gyarmatok vidéki kerületeinek gyűléseivel és az 1789-es párizsi községtanáccsal kezdődött, majd az 1870-es párizsi kommünnel és az 1905-ös, 1917-es szovjetekkel folytatódott.  A tanácsok forradalma szerinte a modern világ reményét jelenti a szükségszerűen diktatórikus, totalitárius irányba torzuló egy- (vagy akár több-) párti politikai rendszerekkel szemben. Ezt a felfogást a totalitárius elméletet bíráló revizionisták is elfogadhatónak vélték. A marxisták számára egyenesen a munkástanácsok őrizték meg a szocialista kibontakozás reményét. Az 1956-os munkásrészvételt a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben övezte a legélénkebb érdeklődés. Legnagyobb hatású szerzője, az angol Bill Lomax 1977-ben úgy látta, 1956-ban ott rejlett egy valódi munkásforradalom lehetősége – szemben a liberálissá váló reformkommunista értelmiségiek elképzeléseivel.  Kemény István szociológus ekkor, Lomaxszal együttműködve gyűjtötte össze és adta ki a munkástanácsok alapvető dokumentumait.  1986-ban Budapesten, Eörsi István író lakásán a hazai demokratikus ellenzék aktivistái beszélgettek ötvenhatos résztvevőkkel, történészekkel és társadalomtudósokkal – még késő Kádár-kori féllegalitásban. A tanácskozás „sztárvendégei” a Nagybudapesti Központi Munkástanács egykori elnöke, Rácz Sándor, a Csepeli Központi Munkástanács elnöke, Nagy Elek és a Kőbányai Gyógyszerárugyár (Richter) munkástanácsát vezető Dénes János voltak.

1989 után ez az érdeklődés erősen visszaesett. Ebben nyilván közrejátszott a forradalom emlékezetének sajátos szerepe a rendszerváltásban. 1989 ötvenhat-történetében nem a radikális cselekvés, hanem az össznemzeti vereség, a megtorlás és az ezért viselt felelősség játszotta a fő szerepet. A társadalmi s ezen belül a munkásrészvétel és annak sajátos, például intézményi formája néhány magányos kutató ügyévé vált.
A hazai társadalomtörténet-kutatás és írás 1980-as években bekövetkezett fellendülése nyomán azonban ismét megnőtt az érdeklődés a politikai érdekképviselet és részvétel munkássághoz kapcsolódó formái és története iránt. Egerben a konferencián a munkásság régi kutatói immár tanítványaikkal (köztük az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolája volt és jelenlegi hallgatóival, e kötet szerzőivel) együtt ismertették eredményeiket. A szerkesztők pedig örömmel adnak itt helyt e kissé mellőzött kutatási iránynak, abban reménykedve, hogy ez a megújult érdeklődés tartós lesz.

Varga László (1948–2016) történész-levéltáros egyike volt az említett magányos kutatóknak. 1989 után elsőként publikálta az 1956-os munkástanácsok alapvető dokumentumait,  majd könyvében több tanulmányt is szentelt e kérdésnek.  A tervezett munkástanács-monográfiától elsodorták más feladatok és saját nyugtalan, szenvedélyesen kereső természete, amely más irányokba terelték érdeklődését. Varga László Magyarországon elsőként javasolta egy 1956-ot kutatása középpontjába állító történeti intézet (újra)alapítását, a brüsszeli Nagy Imre Intézet folytatásaként, még 1989 kora tavaszán. A kilencvenes évek közepéig tagja volt a végül létrejött 1956-os Intézet kuratóriumának. Több kutatási projektünkben közreműködött, s mindig nagy érdeklődéssel követte az intézet munkáját. A munkásság iránti érdeklődés pályája legkorábbi szakaszából eredt, amikor a csepeli gyáróriás létrejöttét ábrázolta. Magától értetődött, hogy felkérjük az egyik munkástanács-panel előadójának, amit örömmel fogadott el. Betegsége miatt nem tudott eljönni Egerbe, de tanulmánnyá fejlesztett előadását elsőnek adta le 2016 november elején. E sorok egyik írójával még a több mint húsz éve félretett munkástanács-könyv lehetőségéről beszélt. Nem tudtuk akkor, hogy utolsó napjaiban. Kötetünk élén álló tanulmánya utolsó írása. A könyvvel kollégánk és barátunk, Varga László emléke előtt is tisztelgünk. Fáj, hogy nem lehetett velünk a magyar forradalomról szóló, meglehet, eddigi legnagyobb szabású rendezvényen; hogy már nem élhette át azt, amit mi: a tudományos megismerés, elemzés és véleménycsere szabadságának örömét.

Eger – Budapest, 2017 februárjában                                                    A szerkesztők

Recenzió: http://ujkor.hu/content/1956-emlekezete